Varsó, Lengyelország fővárosa
Varsó, Lengyelország fővárosa
Csoportos városlátogatás magyar nyelvű idegenvezetéssel
Varsó 1596 óta Lengyelország fővárosa, emellett fontos tudományos, gazdasági, kulturális és politikai központ. A metropolisz a Visztula partján fekszik. A II. világháborúban az épületeinek közel 90%-a megsemmisült, ezeket tervrajzok és festmények alapján építették újra. Egyedülálló történelmi óvárosa ezért az UNESCO Világörökség része. A város területének 8%-át parkok foglalják el, szám szerint 82. Utazásunk során az óváros mellett Varsó további fő építészeti látványosságaival is megismerkedünk, úgy mint a királyi palotával, az ikonikus Zsigmond király oszlopával, a Szent Kereszt Templommal, az Óvárosi piactérrel, valamint számos templommal és kúriával a Királyi út mentén. Fakultatív program keretén belül a komolyzene és gasztronómia kedvelőinek kínálunk színes és érdekes programot.
Az utat végig gyakorlott idegenvezető kíséri!
1.nap: Budapest - Varsó (Lengyelország fővárosa, az UNESCO világörökség része)
Elutazás a repülő indulási idejének függvényében Varsóba, Lengyelország fővárosába. Érkezést követően félnapos városnézés a háború után újjáépített, utánozhatatlan hangulatú fővárosban. délután séta az óvárosban, melynek története a XIII. századra nyúlik vissza. Épületeinek majdnem 90%-a megsemmisült a II. világháborúban, de festmények és tervrajzok alapján újjáépítettek, és 1980 óta az UNESCO világörökség része. Gyalogos séta során kívülről tekinthetők meg a látnivalók (Piactér, Királyi Palota, III. Zsigmond király szobra, aki 1596-ban Krakkóból Varsóba tette át a királyi udvar székhelyét és tette új fővárossá Varsót, valamint a Barbakán bástya). Az óvárostól vezető Királyi út mentén csodás klasszicista és barokk épületek állnak, ezek közül az egyik leghíresebb az Elnöki Palota, a Szent Kereszt Templom, ahol Chopin szívét őrzik. Következő megálló a Kultúra és Tudomány Palotája. Az 1955-ben épített torony a szocialista-realista építészet ikonikus épülete. A „Sztálin esküvői tortájának” is nevezett épület 43 szintjén irodák, múzeumok, mozi, uszoda, könyvtár kapott helyet. Ikonikus a 30. emeleten levő kilátója, ahol magas boltívek és oszlopok közül csodálható meg a város és környéke. A program után szállás elfoglalása.
2. nap: Varsó
Ezen a napon két lehetőség közül választhatnak utasaink. Egész napos szabadprogram vagy egész napos fakultatív kirándulás a kultúra és a gasztronómia jegyében. Azokkal az utasokkal, akik a fakultatív programot választják, reggeli után a helyi metró igénybevételével utazás a Frederic Chopin múzeumba. A varsói Ostrogski-palotában lévő múzeumban Chopin élete és munkássága interaktívan, a legmodernebb fény-, és hangtechnika segítségével kerül bemutatásra. A múzeum megtekintését követően séta az óváros közelében levő helyi étterembe, ahol pierogi ebédet fogyaszthatnak el (A pierogi egy lengyel étel, amely egy félhold alakú, töltött tésztabatyu, melyet általában vízben főznek ki, majd vajban pirítanak meg. Rengeteg sós és édes töltelékkel készíthető). Délután látogatás a Vodka múzeumban, ahol a gyártási folyamat bemutatása után kóstolásra is lehetőség nyílik. A program után rövid szabadidő, majd visszaérkezünk a szállodába.
Az egész napos fakultatív program ára: 50 EUR / fő + belépők (kb. 120 PLN / fő)
3. nap: Varsó - Budapest
Reggeli után transzfer a repülőtérre a gép indulásának függvényében. Hazautazás,. érkezés Budapestre a Liszt Ferenc repülőtérre
Részvételi díj: 199.000 Ft/fő
- Utazás Budapestről menetrend szerinti járatú repülővel
- 2 éjszaka szállás 3 * szállodában VArsó környékén
- 2 reggeli,
- repülőjegy
- reptéri illeték
- transzfer a reptértől a szállásig oda és vissza
- magyar nyelvű idegenvezető végig a program során.
- BBP és sztornó biztosítás (Irodánkban is köthető)
Egyágyas felár: 40.000 Ft/fő
(Csak annak az utasnak kell fizetni, aki egyedül alszik egy szobában)
Csoportok részére a kért időpontban is megszervezzük az utat!