Szlovákia: Kirándulás a felvidék csodálatos tájain
SZEPSI, SZTRACENAI-VÖLGY, DEDINKY-TÓ , IMRIKFALVA
1 nap
Csoportoknak, baráti táraságoknak, igény szerinti időpontban és a kért településről is megszervezzük a programot.
A kiírt árak 40 főre vannak kalkulálva.
az emlékezetünk segítségével, hogy visszataláljunk romlatlan önmagunkhoz ”
(Krúdy Gyula)

Elutazás a reggeli órákban.
Rövid pihenőkkel, Tornyosnémeti határátkeléssel érkezés Szlovákiába. Elsőként Torna vármegyében a környék legnépesebb települését a Torna várához közeli Szepsit (szlovákul Moldava nad Bodvou) látogatjuk meg. Ezen a településen az 1795-ös tűzvészben szinte minden leégett. Csak a templom falai maradtak meg és a falu egyetlen műemléke a székely kapu (Szojka-kapu). A megmaradt székely kapun mely a falu főterének az ékessége az alábbi latin felirat olvasható: „égtem, égtem, de el nem égtem” A volt magyar települést helyi idegenvezető mutatja be és mesél az itt élő emberek életéről, kulturájáról.
A kovácsműhelyből kialakított múzeumba is ellátogatunk. A város további érdekessége, hogy itt született Szepsi Laczkó Máté történész, költő, akinek a tokaji aszú elkészítésének receptúráját köszönhetjük, valamint Szepsi Csombor Márton utazó, pedagógus.
Városlátogatás után tovább indulunk. ElsőkéntTorna vára, majd a romantikus szépségű Szádelő (Zadielska-völgy) nemzeti természeti rezervátumatárul elénk. A Szlovák Paradicsom Nemzeti Parkdél-keleti részén, haladunk tovább a Sztracenai völgy bejáratáig.
Itt leszállunk az autóbuszról, és elindulunk a gyalogtúránkra. Balról gyönyörű sziklafalak, jobbról csobogó patakpartján haladva hamar meglátjuk a Dedinky tó egyik ágát, ahol rövid pihenőnk alatt rácsodálkozunk erre a gyönyörű tájra. Továbbhaladva, egy körülbelül 150 méteres emelkedő megtétele után érkezünk le Imrikfalvára.A nem igazán fárasztó utunk után lehetőség lesz megkóstolni a szlovák ízeket (káposzta leves, sztrapacska, knédli stb).
Akik nem túráznak, azok rövid pihenő után tovább utaznak az autóbusszal Imrikfalvára. A tóparton csodálatos környezetben tölthetik el ők is szabadidejüket ameddig a túra csapat megérkezik. További lehetőség van ebben a festői környezetben fekvő faluban megtekinteni Szűz Mária Mennybemenetele tiszteletére szentelt római katolikus templomot, amely 1835-ben épült barokk-klasszicista stílusban. Hangulatos éttermeikben a helyi ízek megkóstolására is van lehetőség.
Hazaindulás, érkezés Miskolc, Szerencs, Tokaj, Nyírtelek érintésével Nyíregyházára és Debrecenbe az esti órákban.

Részvételi díj: 9.500 Ft + 5 euró /fő
(A részvételi díj a belépők árát nem tartalmazza.)