Nyírség Utazási Iroda

Olasz szentek
és szentélyek nyomán

Olasz szentek és szentélyek nyomán

Olasz szentek és szentélyek nyomán

2026. május 11-17.
( 7 nap / 6 éjszaka )
1. nap: 
Indulás a reggeli órákban, utazás az M7 – Tornyiszentmiklós (határ) útvonalon, Szlovénián keresztül Olaszországba. Délután zarándokutunk első állomásaként felkeressük Aquileiát, mely egykor a Római Birodalom jelentős kikötővárosa volt. A pompás mozaikokkal díszített kora keresztény bazilika megtekintése után szentmisén veszünk részt, majd a Padova környéki szálláshelyünkre utazunk (1 éj).
 
2. nap: 
Folytatjuk utunkat Assisibe, Szent Ferenc városába. Zarándokprogramunkat a bSzent Klára bazilikánál kezdjük, ahol a ferences rend női ágának alapítója, Szent Klára nyugszik, valamint itt őrzik azt a feszületet, mely Szent Ferenchez szólt. Következő állomásunk a Santa Maria Maggiore templom lesz, ahol Boldog Carlo Acutis sírjánál tesszük tiszteletünket. A hangulatos óvároson keresztül érkezünk a Szent Ferenc bazilikához, melyet Giotto freskói díszítenek, kriptájában pedig Ferenc testvér sírját őrzik. Szentmise és szabadprogram után a Santa Maria degli Angeli bazilikát keressük fel. A templom a Porciunkula kápolna fölé épült, mely Ferenc kedvelt tartózkodási helye volt, a templom melletti Rózsakertben pedig a mai napig nyílnak a tövis nélküli rózsák. Este a környéken található szálláshelyünkre utazunk (1 éj).
 
3. nap: 
Délelőtt zarándoklat Szent Ritához, a reménytelen ügyek védőszentjéhez. A festői tájon elterülő Casciába érve szentmisén veszünk részt a Szent Rita bazilikában, ahol „Umbria gyöngyének” földi maradványit őrzik, majd felkeressük az 1330-ban történt eucharisztikus csoda ereklyéjét. Szabadprogram után folytatjuk utunkat „Pio atya városába”, San Giovanni Rotondoba. Szállás a szentély közelében található 4 csillagos szállodában (3 éj).
 
4. nap: 
Egész napos zarándokprogram San Giovanni Rotondoban. Reggel a Krisztus szenvedésének jegyeit magán viselő Pio atya elmélkedéseivel keresztutat járunk, majd részt veszünk a lelkivezetőnk által bemutatott szentmisén. Ezután felkeressük a régi templomot és Pio atya celláját, valamint az új bazilikában tiszteletünket tesszük Pio atya romolhatatlan testénél. Délután szabadprogram.
 
5. nap: 
Délelőtt kirándulás Monte Sant Angeloba. A Gargano-hegység sziklabarlangjában az V. században több alkalommal megjelent Mihály főangyal, mely azóta fontos zarándokhely lett. Szentmise Szent Mihály arkangyal szentélyében, majd séta az óvárosban. Délután egy látványos panorámaútvonalon a Gargano-félsziget (az olasz csizma sarkantyúja) egyik legszebb településére, a tengerparti Viestebe utazunk. Séta és szabadidő a sziklafalakra épült középkori óvárosban.
 
6. nap: 
Pio atya városát elhagyva Manopelloba utazunk. A település kapucinus templomában őrzik a hagyomány szerint Veronika kendőjeként tisztelt Szent Arc kendőt. Szentmise a Krisztusi arc előtt, majd folytatjuk utunkat Loretoba, ahol a loretoi Szent Ház szentélybe vezet zarándokutunk. A bazilikában található a Szent Család názáreti háza, melyben a Loretoi Szűzanya kegyszobrát őrzik. Szállás Loretoban (1 éj).
 
7. nap: 
Reggel hálaadó szentmise zarándoklatunkért, majd hazautazás Szlovénián keresztül a Tornyiszentmiklós (határ) – M7 útvonalon. Érkezés Százhalombattára a késő esti órákban.

Részvételi díj: 399.900 Ft/fő

Részvételi díj tartalmazza:
- autóbuszos utazás költségét,
- az idegenforgalmi adót, 
- a szállást 6 éjszakára félpanziós ellátással, 
- valamint a zarándok- idegenvezetést.

 
Külön fizetendő:
- útlemondás és / vagy utasbiztosítás költsége: 
EUB Top csoportos utasbiztosítás költsége: 4 970 Ft/fő
EUB kombinált útlemondási és Top utasbiztosítás költsége: 20.970 Ft/fő
 
Egyágyas felár: 120.000 Ft/fő
(Csak az az utas fizeti, aki egyedül van a szobában)
 
Érdeklődni lehet:
Nyírség Utazási Iroda, 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 10.
Tel: 06-42/506-947   
E-mail: info@nyirsegutazas.hu
Honlapcím: https://nyirsegutazas.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/nyirsegutazasiiroda
Engedélyszám: U 000404

Hozzájárulok, hogy a nyirsegutazas.hu személyes adataimat direkt marketing szolgáltatás nyújtása céljából az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott módon, időtartamban és mértékben kezelje és a checkbox bejelölésével önként és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az általam megadott e-mail címre a nyirsegutazas.hu utazás témakörben direkt marketing szolgáltatást nyújtson.