Fatimai zarándoklat portugáliai körutazással
Fatimai zarándoklat portugáliai körutazással
1. nap:
Találkozás a budapesti repülőtéren, utazás a 16:45-kor induló közvetlen, menetrend szerinti járattal Lisszabonba. Transzfer Fatimába, szobák elfoglalása a szentélytől 400 méterre lévő szállodában (5 éj).
2. nap:
Egész napunkat Fatimában töltjük. 1917. május 13-án a településhez közeli Cova da Iria (Béke völgye) nevű helyen három pásztorgyermeknek, Lúciának és unokatestvéreinek, Ferencnek és Jácintának jelent meg a Szűzanya. Fél éven át, összesen hat alkalommal jelent meg Mária, aki mindig megtérést, imádságot, bűnbánatot és engesztelést kért, és három titkot bízott a gyerekekre. Fatima azóta a világ egyik legnagyobb Mária-kegyhelye lett, évente milliók zarándokolnak ide. Elsőként a régi búcsújáró Rózsafüzér Királynője bazilikához indulunk, ahol a három látnokot helyezték örök nyugalomra. A bazilika előtti hatalmas téren, a jelenések pontos helyén áll a Jelenések kápolnája, ahol a látnok gyermekek leírása alapján készült Mária kegyszobor található. Szentmise és egyéni elmélkedés a jelenések helyszínén. Ellátogatunk a tér másik végében álló modern Szentháromság templomhoz, melynek alapkövét Szent Péter sírjából vették, és a világ egyik legnagyobb katolikus templomaként tartják számon. Közös programunk befejezéseként Kondor Lajos atya szobrát keressük fel. A verbita szerzetes Fatimában szolgált, ő vezette Ferenc és Jácinta boldoggá avatásának előkészítését, valamint nagy szerepet vállalt a magyar keresztút és kápolna felépítésében is. Délután szabadprogram, majd este rózsafüzér és gyertyás körmenet a Jelenések kápolnájánál. Ilyenkor sok ezer gyertya lángja lobban fel, a teret pedig megtölti a világ minden tájáról ide érkező zarándokok Ave Maria éneke.
3. nap:
A középkori Mária-tisztelet egyik fontos helyszínére, Batalhába látogatunk, ahol a portugál gótika remekművét, a Győzedelmes Szűz Mária domonkos apátságot keressük fel. Az UNESCO védelme alatt álló, Világörökség részét képező épületegyüttes gyönyörűen díszített Királyi kerengője és Befejezetlen kápolnája a mánueli stílus gyöngyszeme. Innen egy festői kisvárosba, Óbidosba utazunk: séta a középkori várfallal körülvett település fehérre meszelt házai között. A délután hátralévő részét az óceán partján töltjük. Először siklóval a meredek sziklafalon álló Sítioba látogatunk, ahol a Nossa Senhora de Nazaré templomban felkeressük a Nazaréi Miasszonyunk nagy becsben őrzött kegyszobrát, majd megcsodáljuk az óceánpart panorámáját. Innen visszaereszkedünk Nazaré halászfalujába, ahol szabadprogram keretében sétálhatunk egyet az Atlanti-óceán homokos partján. Este rózsafüzér és gyertyás körmenet a Jelenések kápolnájánál.
4. nap:
Egész napos kirándulás Észak-Portugáliába. Reggeli után az ország második legnagyobb városába, a festői fekvésű és borkereskedelméről nevezetes Portóba utazunk. A Világörökség részét képező belvárosban felkeressük a Sao Bento állomás épületét, majd a Sé katedrálist, melynek 14. századi gótikus kerengőjét gyönyörű csempék díszítik. Belvárosi sétánk ezután a Szent Ferenc templomhoz vezet, melynek belső terét barokk aranyozás, lenyűgöző oszlopok, boltívek és szobrok ékesítik. Átsétálunk a Luís I. hídon, betérünk egy helyi pincészetbe, ahol megkóstoljuk a híres portói bort, majd visszautazunk Fatimába.
5. nap:
Napunkat a fatimai magyar kálvárián kezdjük, mely az emigrációban élő magyarok adományaiból épült az 1950-es évek végén azon az útvonalon, melyet a pásztorgyerekek nap mint nap megjártak, és ahol 2023-ban Mindszenty bíboros márványszobrát is felállították. Keresztutat járunk, és szentmisén veszünk részt a Szent István kápolnában. Ezután a közeli Aljustrelben felkeressük a látnokok házait, majd Tomarba utazunk, ahol a Világörökség listáján szereplő Krisztus-rendi kolostort látogatjuk meg. A kolostor eredetileg a templomos rend számára épült a 12. században. Arról nevezetes, hogy templomát a jeruzsálemi Szent Sír bazilika mintájára emelték, de említésre méltó a hét belső kerengője is. Délután szabadprogram Fatimában, majd este rózsafüzér és gyertyás körmenet a Jelenések kápolnájánál.
6. nap:
Az európai kontinens legnyugatibb pontjához, a Cabo da Rocához utazunk, ahol az óceánparton magasodó sziklaszirten csendesen elmerülünk a teremtett világ szépségében. Innen Portugália fővárosába, Lisszabonba vezet utunk. Elsőként a Tejo folyó partján indulunk sétára, ahol látni fogjuk a Felfedezők Emlékművét, a Belém tornyot, és kívülről a Szent Jeromos kolostor templomát. Ezután kívülről megtekintjük az eklektikus Sé katedrálist, majd felkeressük a Szent Antal templomot, amely annak a háznak a helyen áll, ahol Páduai Szent Antal született. Szentmisén veszünk részt, ezt követően belvárosi sétánkat a Kereskedők terén folytatjuk, és a hangulatos Augusta sétálóutcán keresztül érkezünk a Rossio térre. Szabadidő után transzfer a repülőtérre. Hazautazás a 20:30 órakor induló menetrend szerinti, közvetlen repülőjárattal, érkezés Budapestre június 7-én 01:10 órakor.
Részvételi díj: 429.900 Ft/fő
Részvételi díj tartalmazza:
- utazást menetrend szerinti repülőjárattal Lisszabonba és vissza Budapestre (1 db kézipoggyásszal és 1 db feladott poggyásszal),
- a repülőtéri illetéket,
- a helyi autóbuszos közlekedés árát,
- az idegenforgalmi adót,
- a szállást 5 éjszakára félpanziós ellátással,
- valamint a zarándok- idegenvezetést.
- az idegenforgalmi adót,
- a szállást 5 éjszakára félpanziós ellátással,
- valamint a zarándok- idegenvezetést.
Külön fizetendő:
- belépőjegyeket,
- az adományokat, a szervizdíjat és a borkóstoló árát, mely 100 EUR/fő.
- útlemondás és / vagy utasbiztosítás költsége:
EUB Air Top csoportos utasbiztosítás költsége: 5.340 Ft/fő
EUB kombinált útlemondási és AirTop utasbiztosítás költsége: 22.540 Ft/fő
Egyágyas felár: 100.000 Ft/fő
(Csak az az utas fizeti, aki egyedül van a szobában)
Érdeklődni lehet:
Nyírség Utazási Iroda, 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 10.
Tel: 06-42/506-947
E-mail: info@nyirsegutazas.hu
Honlapcím: https://nyirsegutazas.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/nyirsegutazasiiroda
Engedélyszám: U 000404
Engedélyszám: U 000404